Az elmúlt évek legjobb ajánlása

Amikor az ember úgy dönt, hogy elég volt az agglegény életből és bizony össze szeretné kötni az életét valakivel, akkor a családalapítást megelőzően közös fészekrakásba kezdenek. Persze ez a folyamat sehogy sem könnyű. Mi például úgy döntöttünk, hogy vásárolunk egy régebbi házat, hiszen nem szerettünk volna lakásban gyereket nevelni, mindenképp a kertes ház mellett döntöttünk, és szerettük volna egy év alatt felújítani és beköltözni, hogy aztán már jöhessen a baba. Persze a projektek mindig csúsznak, és ezt mi közgazdászként jól tudtuk, de arra azért nem voltunk felkészülve, hogy az egyébként is hosszú vállalási határidők még ki fognak csúszni és nem hogy egy év alatt nem tudjuk megoldani a felújítási munkálatokat, de bizony két év sem lesz elég ha a folyamat tovább halad. Azzal ugyanis, hogy az egyes kivitelezők csúsztak, csúszott minden, és hogy ne legyen üres járat a mi munkánk helyére mást vállalt az a vállalkozó akinek éppen várnia kellett, és így rengeteg időt vesztettünk.

Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy mivel a gázszerelő munkájára közel három hónapot kellett volna a legújabb felállás szerint várni, mást kérünk meg a munkára. Az egyik jó barátunk ugyanis ajánlotta a https://djgepeszet.hu/ csapatát, akik náluk hihetetlen profi és minőségi munkát végeztek, mindennel nagyon meg voltak elégedve, gyorsan és jó áron dolgoztak. Fel is vettük velük a kapcsolatot és megbeszéltük a munka kezdését és befejezését, és hihetetlen pozitívan csalódtunk, ugyanis semmit nem csúsztak a munka eredményének átadásával. Szinte ők voltak az egyetlen olyan csapat a vizes szolgáltatón kívül, akik egy napot sem csúsztak az átadással, és tökéletes eredményt tettek le az asztalra.

Most már a klíma szerelési munkálatok folynak nálunk, amit szintén ők csinálnak, és azt kell mondjam, hogy most is maximálisan meg vagyunk velük és a munkájukkal elégedve. Azt gondolom, hogy ez az ajánlás volt az elmúlt évek legjobb tippje amit kaptunk. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Biztos vagyok benne, hogy senki sem fog csalódni a munkájukban.