Mit árul az rólunk az óránk? Vagy mit nem?

Az óra egy nyelv, amit sokan beszélünk, és nagyon sok mindent elárul a viselőjéről. Olyan, mint az illatunk, vagy a cipőnk, felhívjuk a figyelmet rá, megmutatjuk, anélkül mondunk információkat magunkról, hogy elmesélnénk bármit is arról, milyenek is vagyunk valójában. Ahogy változik a személyiségünk, az öltözködésünk, a környezetünk, vele párhuzamosan változik az ízlésünk is, így elég valószínű, hogy több óránk is lesz életünk során, akár egyidőben is, hiszen az öltözködésünknek is sokféle helyzetben kell harmóniában lenni elsősorban önmagunkkal, másodsorban a környezettel.

Egy maraton futáshoz például elég jól jöhet egy Apple watch, ami méri a pulzust, a megtett távolságot, vagy akár a sebességünket, az elégetett kalóriák számát, azaz segít optimalizálni a teljesítményünket, talán még motiválhat is. Ebben az esetben az óránk egy fontos eszköz, ami elsősorban funkciójában a társunk, mint esztétikailag. De egyebek mellett számtalan fazonú, anyagú és színű apple watch szíj áll rendelkezésünkre, vagyis bármivel feldobhatjuk a kinézetünket is.

Ha hivatalosak vagyunk mondjuk egy tárgyalásra, színházba, vagy akár bemutatkozunk a párunk szüleinek, nagyon oda kell figyelnünk arra, milyen órát választunk, mert jó szolgálatot tehet egy megfelelően megválasztott óra még azelőtt, hogy bármit is mondanánk. Tehát a „többet mond minden szónál” kifejezés itt hatványozottan érvényes.